Önismerettel a felépülés útján
Valódi kapcsolat önmagunkkal és a függőség viszonya
"Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: változó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést."
( Weöres Sándor: A teljesség felé)
Hosszú évek, évtizedek önismereti munkája után is nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem is megválaszolható ez a kérdés. Mert láttam, észleltem és megtapasztaltam magam már gyerekként, testvérként, drogosként, férjként, barátként, szeretőként, pár egyik tagjaként, apaként és még sorolhatnám milyen formában, de igazából, hogy ki vagyok én, ki vagyok valójában én, azt megtalálni és azután vele lenni, az egy nagy feladat és soha nincs vége.
Hogy kapcsolódik ez a kérdés a függőséghez? Azt gondolom, és ezt a saját és a sok-sok függőséggel élő kliens tapasztalása, akiket eddig kísérhettem az útjuk egy részén, is megerősíti, hogy a legfontosabb ok, ami oda vezetett, hogy szerhez nyúltak (ahogy én is), az a saját önvalójuktól való szinte teljes elszakadás volt. Ez nem egy pillanat műve, ez egy folyamat. Ebben a folyamatban az elszakadás létfájdalmát már csak szerrel tudták elviselni, ebben egy másfajta tudatállapot segítette őket. A függőség az önelszakítottságból fakadó "gyógyító" mechanizmus, és a gyógyszer maga a választott szer, aminek segítségével tudja elviselni a függő személy az önelszakítottságból fakadó létfájdalmat.
Az, hogy mi vezetett ide, és miért szakadtak el a saját önvalójuktól? Erre nagyon sok válasz születhet, és születik, de most már a legtöbb szakember egyetért abban, hogy a gyermekkorban megtapasztalt traumák során átélt érzések, tapasztalások és azok sejtszintű rögzülése az egyik legfontosabb gyökér oka ennek, ami ráadásul egy transzgenerációs mintázatba ágyazódik, ami nagyon sokszor függőségi mintaként születik újra.
Térjünk vissza az önkapcsolódás és az elszakítottság kérdéséhez. Miért fontos az Ön-ismeret, a valódi énünk felkutatása? Mert csak azzal tudunk a létezésben teljességgel részt venni, és nem maszkokkal, mások által ránk ruházott szerepekkel illúziókat kergetni, másokat és magunkat becsapni. Egy idő után ezek a maszkok,szerepek szinte belénk égetődnek, és ezek a mintázatok már teljességgel a mienkké válnak,már csak így tudunk működni.
A függőségben és az ezzel járó függő működésben ez a látszatvilág egy nagyon „ördögi” spirál. Ahogy függőként, az önmagunktól elszakadás folyamatában egyre több színházat játszunk, ahogy már otthon sem vetem le a maskarát, amikor már az ágyban is, vagy egyedül is maszkabált teremtek magamnak, akkor eljön, eljöhet az a pillanat, amikor teljesen elvesztem a valósággal és így a saját, valódi Önvalómmal a kapcsolatot. Ezt egyre nehezebb elviselni, ez a lét már nagyon fáj és a fájdalmat már egyre többször használt és egyre nagyobb mennyiségű cuccozás segíti csak elviselni. Aztán lassan már a külvilággal is elveszítjük a kapcsolatot...és jön a mélypont...
Ráadásul, ha ez a folyamat már nagyon korán elkezdődik (kiskamasz korban) ott már az alapvető személyiségfejlődés is sérül és ezzel együtt hiányt szenved. Nagyon sok olyan klienssel találkoztam, aki 13-14 évesen kezdték a cuccozást, és utána 20 évig "tolták" teljes gőzzel. Képzelhetjük, hogy milyen kapcsolatuk lehet a saját önvalójukkal, ami még igazából ki sem alakult, józanul meg sem méretettet.
Ez a fajta elszakadás a valódi éntől, megmutatkozik az érzelmek kimutatásának nehézségében is, a függőknek szinte lehetetlen megfogalmazni, kimondani, érezni a valódi érzéseiket, az is a maszkok, a maskara alatt maradtak, és egy idő után bele is merevednek ebbe a működési mintázatba, azzal, ahogy az évek,évtizedek alatt a maszkok beleégnek a személyiségük felsőbb rétegeibe.
Majd, amikor a függő elindul a felépülés ismeretlen és sokszor félelmetes útján, és kezd a tudatállapota is tisztulni, egyre többször elhangzik a "Ki vagyok valójában én" kérdése: .."azt már tudom, hogy milyen vagyok alkoholistaként, drogosként, de ki vagyok valójában én, azt nem tudom"
A nagyon jó hír, ha valaki eljut a felépülés elkezdéséhez, és minden segítséget és lehetőséget, eszközt megragad ennek a sokszor nagyon kemény munkának a folytatásához, akkor egy nagyon nagy lehetőséget kap arra, hogy lassan, de megismerje a valódi Önvalóját, hogy a teljes elszakítottság után először magához,majd a világhoz is újra tudjon kapcsolódni. Ennyire fókuszált és intenzív lehetősége a nem függők közé tartozó embertársainknak sincsen. Az Anonymus közösségek a "Csak a mai nap" üzenete is ebbe a fókuszálásba segíti a felépülésben lévő függőket. Ez már több mint 80 éve létező üzenet, amit más formában, de a mai nagyon nagy divatnak örvendő modern spiri irányzatok is zászlajukra tűztek.
Egy felépülő függőnek nincs más esélye arra, hogy vissza találjon magához, mint ez az út. Az út az, hogy lassan el kezdi megismerni önmagát, a valódi érzéseit, és mindezt őszintén, és lassan siess attitűdjével teszi és józan közösségekben meg is méretteti. Nagyon nagy elszántság és türelem kell ehhez és ez egy nagyon kemény önmunka. Amennyiben valaki ezt az utat választja és dolgozik magán, a felépülésén, akkor egy idő után már valódi válaszokat is fog tudni arra a kérdésre adni magának, hogy ki vagyok én..
Persze nem kell függőnek lenni ahhoz,hogy ezt az utat járja be valaki, de egy felépülést választó függőnek nincs más lehetősége, csak ez...
"Aki kifelé tekint, álmodik, aki befelé, az ébred....
..Gyógyítani annyi, mint egésszé tenni.
Ami egész, az nem tökéletes, hanem teljes." ( Jung)
Írta: Füstös Kiberov
