"Így, hogy több mint 40 éve űzöm ezt az őrületes szakmát, meglepett a felismerés : többé nem hiszek az emberben mint egyénben. Nem létezik olyan ember, aki egyedülálló. Családjaink letöredezett, sodródó darabjaiként keringünk és kísérletezünk azzal, hogy éljük életünket. Miközben az élet teljes egészében - és a patológia teljes egészében - interperszonális, emberek közti kapcsolatként értelmezhető. Ha csak egyetlen ember belső pszichikai folyamataira fókuszálunk, azzal az élet oly mértékben leegyszerűsített képét alkotjuk meg, hogy azzal irreális mértékben egyszerűsítjük le az életet magát."¹

Ha függő van a családban, az minden családtagra valamint a család egészére is hatással van. Ez a hatás megjelenhet kötődési zavarokban, fejlődési problémákban, anyagi nehézségekben, érzelmi distresszben, és adott esetben bántalmazásokban. A függőség köré szerveződött családban felnövő gyermekek pedig nagyobb valószínűséggel válnak maguk is függővé és ez a minta transzgenerációsan ismétlődik.

A függőségnek tehát nem csak egyéni szinten van hatása. A család egészét és struktúráját tekintve is változásokat okoz. Minden család más, de az alább leírt négy kapcsolati mód valamelyike, esetleg mindegyike, gyakran jelenik meg a függő családokkal és párokkal végzett munkánk során. Az alábbiakban végigvesszük mely kapcsolati módok jellemzik leginkább a függőséggel küzdő családokat, és hogy e mintákkal kapcsolatban milyen változások felé haladunk a terápia során.

1. összeolvadás:  összeolvadásnak nevezzük azt a kapcsolati mintát, amikor az egyéneknek nincs saját véleményük, csak közös („mi ezt úgy gondoljuk; kettest kapunk a földrajz dolgozatra”), nincsenek saját történeteik (minden program közös, nincsenek külön baráti találkozások), és befejezik a másik gondolatát, azaz - mindig tudják, hogy mi az és ezt a másik fél is megerősíti („akkor érzem magam biztonságban, ha tudom, mit gondol”). Olyan területen kérnek segítséget, amelyben maguk is kompetensek, betörnek egymás kompetencia-területére (hogyan kell jól teregetni vagy fogat mosni vagy a saját szülővel beszélni; cigi elkészítése, gyógyszer kiváltása, kikészítése, „zsebpénz” adása - hogy csak annyi legyen a másiknál, amennyi „kell” - esetleg a számlák elkérése). Nincs titokhoz való jog (telefonbeszélgetések végighallgatása, közös facebook oldal, információszerzés kerülőutakon). Ez a kapcsolódási mód egy nagyon fontos igényt próbálna kielégíteni, az érzelmi közelség megélését, ugyanakkor éppen az ellenkezőjét éri el. A kérdés: hogyan lehet megőrizni vagy megteremteni az érzelmi közelséget új módokon, egymás határait figyelembe véve és autonómiáját tisztelve, tiszta, jól látható határok megteremtésével.

2. túlféltés:  A túlféltés fogyatékossá tesz szociális értelemben és a család mindegyik tagjának autonómiáját és a magáért való felelősségvállalását csorbítja. A túlféltés érték és akadály egyben. Az eredője érthető. A függőség egyik egyéni hatása, hogy a saját életért való felelősségvállalás egyre kevésbé jelenik meg a függő életében és ezzel párhuzamosan a felelősségvállalás feladata a család többi tagjára hárul. (Mi lesz vele nélkülem/nélkülünk? hajléktalan lesz, meghal, nem tud egyedül..., nem képes rá.) A túlféltés ellenpárja az autonómia „Minél inkább autonóm valaki, annál inkább tud meghitt kapcsolatokban részt venni. Ennek ellenkezője a stagnálást megerősítő szimbiózis.” Nem kérdőjelezhető meg az odafigyelés értéke, de a terápia során szükséges azt újraértelmezni, belefoglalva az individualitás védelmét. 

 k

3. konfliktuskerülés:  Az ülések során sokszor úgy tűnik, hogy a család vagy pár életében minden a legnagyobb rendben van, és ha a függőség nem létezne, akkor ez egy tökéletes kapcsolat lenne. Nincs min vitatkozni, nincsenek ellentétek (kivéve a függőség) a feszültség pedig folyamatosan ott dolgozik a mélyben, de nincs tere annak hogy ez megjelenjen. Nem beszélünk róla, mert nincs. Pontosabban: nem beszélünk róla, EZÉRT nincs (az ehhez kapcsolódó hiedelem az, hogy ha konfliktus alakul ki, akkor az eszkalálódik és a tehetetlenség és szégyen érztésével párosul). De a konfliktuskerülés nem harmónia. A konfliktus pedig nem kóros. A konfliktuskerülő magatartás egyfajta hárítás, amely különböző módokon teszi elfogadhatóvá azt, ami alapvetően elfogadhatatlan (borban az igazság, csak megissza a magáét, nagyapám is minden nap ivott, mégis jó ember volt). A felszínen lehetnek heves veszekedések, de ezek ugyanarra a fonalra vannak felfűzve, ismétlődőek és valójában konfliktuskerülő stratégiák, mivel a valódi problémát érintetlenül hagyják, a lehetséges megoldási módokat blokkolják. A konfliktuskerülés ellenpárja a konstruktív dialógus, amikor a valódi problémáról lehet beszélni. Amikor van elég belső biztonság ahhoz, hogy legyen saját meglátásom és véleményem és megpróbáljam megérteni a másik szintén érvényes meglátásait és véleményét. Amikor nem magányosan, a veszekedés takarója alól érzem a változatlanságot, tehetetlenséget és dühöt, hanem megpróbálunk közösen gondolkodni arról amin éppen átmegyünk és így alakítjuk ki a magányból a közös életünket.

  4. rigiditás:  A függő család olyan bezárkózó szerveződés, amely fokozott engedelmességet követel tagjaitól. Az egyének választási szabadsága lecsökken. A családok nem törékenyek. Éppen ellenkezőleg: nagyon is szívósak és erősek. Akinek van már terápiás tapasztalata megfigyelhette, hogy mennyire nehéz változást elérni. Egy alaphiedelem, hogy „mindenképp változásra van szükség, de úgy, hogy ne változzon semmi”. Ez a rigiditást erősítő hiedelem abból a félelemből táplálkozik, hogy ha bármi megváltozna a családban, az azonnal annak széteséséhez vezetne.
Fontos, hogy ez éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a családi rendszer abban az élethelyzetben híján van a rugalmasságnak. A szermentesség elérésével jobban láthatóak lesznek a problémák. Sőt, mivel a családi rendszer szorosan a függőség köré szerveződött, a szermentesség erősíti a széttartó erőket, elveszik a kötőanyag, ami összeragasztotta a családot, ezért ez egy megterhelő és félelmetes időszak.
A rigiditás miatt gyakori a válás és szétszakadt család (ha a függő szermentessé válik, az változás, amelyhez a családi rendszer nem képes alkalmazkodni, és rugalmasság híján széttörik. Továbbá, mivel az alapvető mintákat nem változtatták meg, később nagyon hasonló kapcsolatban találhatják magukat, és a bevésődött minták újra ismétlődnek, mivel egyrészt azok nem tudatosodtak, másrészt nem alakítottak ki másikat. A rigiditás nem feltétlenül jelent törékenységet. Megjelenhet úgy is, mint egy szivacs, amely bármely behatásra/változásra képes reagálni és visszanyeri eredeti formáját. A családi rendszer is képes hasonló módon működni és szinte bármely terápiás beavatkozás után visszanyeri eredeti formáját (amit szeretnének megváltoztatni) így óvja a család integritását. Ez a gyakorlatban a szerhasználat visszatérésében jelenik meg.
Ezek a negatív kimenetelek nem szükségszerűek. Minden családban megvan az erő és a rugalmasság, ami a rigiditás ellenpárja. Ha a terápia során sikerül az erőforrásokra rálátást nyerni és tudatosítani hogy ez is a családi rendszer integráns része, akkor is, ha kevéssé látható, akkor ezt felhasználva el lehet indulni abba az irányba, ahol a változás nem okoz törést.

A függőség pár- és családterápiás formában történő kezelése kemény munkát követel a családtól. A függőség tünetei erősek és jellegzetesek, és azt az illúziót keltik, hogy a felmerülő problémák kizárólag egy emberhez köthetőek. Ő a hibás, neki kell változnia, ha nem fog szert használni, akkor minden rendben lesz.

Rendszerszemléletben nézve mindenkinek megvan a szerepe a tünet (a függőség) fenntartásában. Nem véletlenül következik be olyan sok visszaesés, amikor egy védett környezetből (kórház, rehab) hazatér a használó.

A hozzátartozók bevonása különösen nehéz és különösen fontos. A családi rendszer megváltoztatásához minden tagnak vállalnia érdemes a változás nehézségeit. A kutatások és a terápiás tapasztalataink is azt mutatják, hogy a befektetett munkának eredménye lesz. Az egyéni felépülési munkánál pedig hatásosabb a családterápiás megközelítés.

Írta: Ilka András

https://www.facebook.com/orczyklub/

https://www.facebook.com/parcsaladterapia/

Források:

¹Whitaker, C. A., & Bumberry, W. M.: Dancing with the family: A symbolic-experiential approach. Brunner/Mazel,1988

Hamilton, N. Gregory:  Tárgykapcsolat-elmélet a gyakorlatban Animula, 1996

Minuchin, Salvador; Rosman, Bernice; Baker, Lester: Pszichoszomatikus családok Animula, 1995

Székely Ilona: Tárgykapcsolat-elmélet családterápiában, Animula, 2003

Anderson, Jared R. - Inviting Autonomy Back to the Table: The Importance of Autonomy for Healthy Relationship Functioning. Journal of Marital and Family Therapy 46(1) October 2019

Lander, Howsare, Byrne: The Impact of Substance Use Disorders on Families and Children: From Theory to Practice. Soc Work Public Health. 2013 ; 28(0): 194–205.