A család hierarchikus felépítésű és tiszta, rugalmas határokkal rendelkezik. Az életkorhoz és érzelmi érettséghez igazodó felelősségek rajzolják ki a család belső határvonalait, ezek segítik a család mint egész működését, biztonságot adnak a tagoknak, példát szolgáltatnak a fiataloknak. Anya fogja ráadni a gyerekre a télikabátot és nem fordítva. És minden családtag vállal valamilyen felelősséget, amelyet aztán számon lehet kérni rajta, illetve lehet bízni benne, hogy ezt a felelősségét teljesíteni fogja (a gyerek bemegy az iskolába és felírja a leckéjét, apa dolgozik és befizeti a különórát, anya megszervezi a nyaralást). 

A függőség egyik szembetűnő következménye, hogy a családban a határok úgy alaklulnak át, hogy nem tudják teljesíteni a feladatukat (hogy biztonságot adnak, kiszámíthatóságot és az életkornak/érettségnek megfelelően alakíthatóak, így támogatják a tagokat az egyéni és családi életciklus változásaiban). A függőség köré szerveződött családokban a külső határok rigidek, zártak. A belső határok elmosódottak (a generációk közötti határok és a felelősség határai is). Ennek jellemző megjelenési formái:

• A parentifikáció, ahol a gyereknek több felelősséget adnak, mint amennyit a kora indokolna.
• A szerhasználó látszólagos felelősség nélkülisége;
• A hozzátartozók túlzott felelősségvállalása;
• A környezet felelőssé tétele/hibáztatása.

A család határai és a felelősségvállalás összefonódnak. A szerhasználó saját életéért és a családban betöltött szerepéért egyre kevésbé képes felelősséget vállalni, a személyes felelősség ekkor vándorlásba kezd és valamelyik hozzátartozónál táborozik le, ami határproblémaként fog jelentkezni. 

Ez a vándorlás extrém helyzeteket teremt, amelyek aztán mindennapivá válnak. Apa másnapos, nem tud bemenni dolgozni, ezért anya felhívja a munkahelyet és egy elfogadható kifogással.Anya iszik, ezért nem lenne jó ha ő menne szülői értekezletre vagy fogadóórára,vagy ha ő fizetné be a villanyszámlát, vagy ő vásárolna a boltban, vagy ő vinné a gyerekeket a különórákra...

A 30 éves gyermek használ, nem dolgozik. Ezért a szülők keresnek neki munkahelyet, fizetik a lakhatását, a telefonját, a gyógyszereit, a cigarettáját, és még zsebpénzt ("hogy legyen nála" - és amiből finanszírozza a függőségét. És keresnek neki terápiás lehetőségeket, pszichiátert, pszichológust, rehabot, kórházat, kineziológust, coachot, masszázsterapeutát, terápiás csoportot, önsegítő csoportot, lelkészt, papot, rabbit, meditációs vezetőt, asztrológust, de egyik hely sem válik be. Ezért még keresnek új pszichiátert, új pszichológust, új rehabot, új kórházat, új kineziológust, új coachot, új masszázsterapeutát, új terápiás csoportot, új önsegítő csoportot, új lelkészt, új papot, új rabbit, új meditációs vezetőt, új asztrológust....és az sem működik, ezért ...

Kérdés, hogy ebben az esetben milyen felelősség marad azon, akin segíteni szeretnének? Úgy tűnik, hogy semmi. Folytathatja a szerhasználatot és nem lesz lehetősége szembesülni a tettei következményeivel. Az világos, hogy segítségre van szüksége. És a hozzátartozók segíteni próbálnak neki. És ez valóban segítség neki? Mennyiben segíti ez a felépülését?

Ez egy tipikus példája annak, amikor a függőség uralja a család életét. Az egyik tag abuzálja a szereket, a többi családtag pedig abuzálja a függő személy határait. Féltésből egy védőburkot próbálnak felhúzni köré. Ez a védelmi próbálkozás viszont éppen a valódi segítséget teszi lehetetlenné. A védőburok csak a vágyaikban vagy a fantáziájukban létezik. A segítség nem éri el a célját, ez még nagyobb feszültségeket generál. Még erősebben fognak próbálkozni ugyanazzal mint eddig és a segítő szándék abúzussá válik. Van kijárat ebből a körből és ez a felelősségvállalás határainak újrarajzolásával kezdődik. 

A felépülési munka lehetőséget ad arra, hogy a felelősség határait újra lehessen rajzolni. És fordítva: a felelősség határainak újrarajzolása nélkül nem lehet stabil józanságot építeni.  

A felelősség határainak újrarajzolása

A felépüléshez tiszta határok és a bizalom újjáépítése szükséges. A felelősség határainak megállapítása és elvállalása erősíti a megbízhatóságot. Kinek a felelőssége a függőség? A szerhasználóé, mert ő döntött úgy, hogy függővé válik/nincs elég akaratereje a leálláshoz? A szüleié, mert rosszul nevelték? A párjáé, mert folyamatosan piszkálta? A barátoké, mert ők befolyásolták rossz irányba? A díleré, mert ő adta el neki a cuccot? A társadalomé, ami olyan elvárásokat erőltet rá, amelyeknek nem lehet megfelelni? A magyar néplélek?

Általában a felépülés elején kerül elő a kérdés. Legtöbbször kiderül, hogy a kérdés nem szűkíthető le a szerhasználóra; a felelősség újrameghatározása a család minden tagját érinti. A használat felelősségének letisztázása pedig az első lépés abban az irányban, hogy az életük az extremitásokból elmozduljon egy élhető állapot felé. 

Ez az egész a te hibád

A személyes felelősségek letisztázása nem a hibás keresése, nem dominanciaharc, nem egymás elleni fellépés. Egy olyan problémával néznek szembe, amely mindenkire kihat és közös erőfeszítéssel sikerülhet megoldani. A kontroll különösen fontos a felelősség megállapítása szempontjából. Senki nem kontrollálhatja, hogy milyen genetikai hajlammal vagy milyen környezetbe születik, pedig mindkettő óriási befolyással bír a függőség kialakulására. A gyermek nem felelős azért, hogy olyan családba született, ahol például mindkét szülő alkoholista. Ugyanakkor az már a kontrollja alatt van, hogy felnőve kezd-e ezekkel a dolgokkal, esetleges traumákkal, diszfunkcionális mintákkal valamit. Ugyanakkor vannak olyan állapotok, amelyek kérdésessé teszik, hogy az egyén belátással bírhat-e a saját állapotára (pl. demencia). A függőség egyik jellemzője, hogy a belátást elérni és a tagadás falát áttörni nehéz. Ha a probléma nem tudatosul, a kezelés eredményessége is lecsökken, de már az a valószínűség is, amellyel a függő segítséget keres. Ekkor fokozottan hangsúlyos a hozzátartozók szerepe, mert az a kísérletük, hogy védőburkot vonjanak az egyik családtag köré, nagyban segíti, hogy a probléma ne tudjon tudatosulni benne. 

Felelősség és hozzájárulás

Akkor végül is ki a felelős a használatért? A függőség kialakulását vagy a felépülést tekintve? Mindkettő kérdés előkerül a terápia során. A kialakulás a múlt, amelynek története van. Azt megismerve érthetőbbé válhat maga a függőség és a történet elmesélése olyan lehetőség a párbeszédre, amely ritka lehetőség a függőség által uralt családokban. A felépülés a jelen és a jövő. Itt a felelősség kérdésének tisztázása alapvető fontosságú ahhoz, hogy a szermentesség hosszú távon is tartható legyen.

Ki felelős ha most használ? A használatért a szerhasználó felelős. A függő viselkedésmódokért és a használati viselkedésért való felelősséget a használó vállalja el. (érdekes módon ezt nem csak annak nehéz elfogadni aki használ, hanem a családtagok némelyikének is: a hozzátartozók szeretnék megvédeni a használót). 

A családtagok a használatért nem felelnek. Abban van hozzájárulásuk, hogy segítik a szerhasználó tagot abban, hogy vinni tudja a saját felelősségét vagy éppen nehezítik a helyzetét. Ha valaki alkoholista és a többiek minden este iszogatnak vagy a szekrényben azért pár üveg italt tartanak a vendégeknek, akkor hozzájárulnak ahhoz, hogy a függőnek nehezebb legyen vinni a felépülés felelősségét, de azért nem ihatnak helyette. Ha a hozzátartozók túlzott mértékben vállalnak felelősséget a függőért (tehát nem tartják tiszteletben őt mint embert, sem a határait) szintén hozzájárul ahhoz, hogy fennmaradjon a függőség okozta határtalanság. Ha a védőburokkal elfedik a használó elől a tettei következményét, ha pénzügyi segítséggel kiszolgálják a függőségét, ha ők keresnek újra és újra segítséget neki, az mind hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is a függőség uralja az életük. A felelősség határainak újrarajzolása nehéz folyamat. Ebben a helyzetben lehet hasznos egy segítő, aki a terápia során olyan elkíséri őket, amíg végigjárják a hibáztatástól a felelősségvállalásig tartó utat.    

Írta: Ilka András pszichológus

https://www.facebook.com/orczyklub/

https://www.facebook.com/parcsaladterapia/